Népzene

Népzene

A népzene egy adott nép által kialakított zenei műfaj, amelynek szerzői, keletkezési helye és ideje ismeretlen korból származik. Célja, hogy egy népcsoport hagyományának megfelelő kultúráját és művészetét fenntartsa. A népies műzene egy fajtájaként is megemlíthető, ami valaki által tudatosan kitalált és meghatározott zenét jelent. Minden fejlettebb civilizációhoz hozzá tartozik az, hogy saját tradícióiknak megfelelő rétegeket képviseljenek és kialakítsák a maguk népi és műzenéjüket. A két réteg egymást kiegészíti, mivel a népzenét naiv művészek játsszák, a községnek és ízlésüknek megfelelően. Míg a műzene sokkal összetettebb zenei műfajba tartozik miszerint művészei, zeneszerzői és az előkelőkre vonatkozó hagyományok formálják. A hagyományos népi kultúra, amitől nem szokás elkülöníti a népzene műfaját, szerves művelődési körnek is szokták nevezni. E zenei területen leginkább népdalgyűjtők, népi hagyományokkal foglalkozó történész csoportok, népzenekutatók és könnyű zenészek a legismertebbek. De előfordul, hogy kisebb-nagyobb rendezvényeken esetleg utcai zenészek is alkalmazzák ezen, zenei ágba tartozó dalokat valamint társadalmi rétegtől függetlenül helybéli cigányok körében is elterjedté vált a közösség szórakoztatása keverve saját kultúrájukkal. A zenei terület viszonylag elég sokoldalú kínálattal rendelkezik, azonban megélhetés szempontjából nem a legbiztosabb. A tiszakécskei mérnök állásokat hirdető oldal segít megtalálni az önnek megfelelő elhelyezkedési álláslehetőséget akár az alábbi területen is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.